Hírek

Beszámoló a negyedik műhelymunkáról

A Transznacionális együttműködések (EFOP-5.2.2-17-00037) Vallás és kultúra a családokért megnevezésű projekt negyedik műhelymunkáját 2018. augusztus 6-án tartottuk meg az Átányi Református Lelkészi Hivatal Gyülekezeti termében.

A műhelymunka címe: Kortárs csoportok közreműködése

Témavezető: Együd László

A műhelymunkán jelen voltak célcsoport tagok, ifjúságsegítők és a két szakértő, Strausz Erika pszichológus és Balláné Szabó Erika könyvtáros.

A műhelymunka témavázlatait a rendezvény előtt a résztvevők előre megkapták:

A család, mint első szocializációs színtér

Óvoda, iskola – család utáni első közösség

Kortárs csoportok hatásai

Kötetlen beszélgetés a témában

A témavezető rövid köszöntőjét követően Balláné Szabó Erika Csepeli György: Szociálpszichológia című könyvéből szemelvényezett. Néhány gondolatban megemlítésre került a család, mint elsődleges szocializációs színtér. Ahol egy ember az alapvető viselkedési mintákat megtanulja, és elsajátítja az általános – keresztyén – értékeket és normákat. Az első közösség a család után az óvoda majd később az iskola, ahol a gyermek találkozik a nevelőkkel, pedagógusokkal, először kapcsolatban a családon kívüli tekintélyszemélyekkel. Másrészt kapcsolatba kerül a kortársakkal, akikkel először élhetnek át egyenrangú társkapcsolatokat. Az óvodáskorban is igyekeznek a gyerekek a többihez hasonlítani, a kortárscsoport kilenc-tíz éves kor után válik jelentőssé. Serdülőkorban az, hogy a társakra hasonlítsunk nézeteinkben, öltözködésünkben, szokásainkban, viselkedésünkben, fontosabb, mint a szülők, a felnőttek véleménye.

Strausz Erika pszichológus tolmácsolásában szó volt a kortárscsoportok építő jellegű hatásairól, melyek lehetővé teszik az önállósodást, a szülőktől való függetlenedést. A kölcsönösség, a versengés, együttműködés és a felelősségvállalás is így sajátíthatók el. A kortárscsoportok segítik az énkép kialakulását, az önérvényesítést, a közösséghez tartozás élményét nyújtja és segíti a barátságok kialakulását. A csoport lehetővé teszi a csoportbeli szerepek kipróbálását és átélését, valamint a gyermeki, ifjúsági szubkultúra elsajátítását.

A téma bevezetőjét követően oldott, jó hangulatú kötetlen beszélgetés alakult ki a saját tapasztalatok megosztásával. Megállapításra került, hogy

  • Az esetek többségében a kortárscsoportok pozitív hatással vannak a gyerekekre. Azonban nem megfelelő társaktól azonban deviáns, destruktív magatartásformákat is el lehet tanulni.
  • A társadalom is szerepet játszik, vagy akár a tömegkommunikáció is közvetíthet nem kívánatos normákat és értékeket. Habár első sorban a pozitív értékekre volt a beszélgetés kihegyezve.

Összességében véve a visszajelzések alapján mindenki jól érezte magát. A jelenlévők aktívan vettek részt a műhelymunka során és a megközelítőleg másfél órás együttlétet követően jó hangulatban váltak el a vendégek egymástól.

A műhelymunkáról szóló beszámolót készítette: Kis Zoltán szakmai vezető.

Szóljon hozzá

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support