Hírek

Együttműködő partneri bemutató – Tompa Mihály Református Gimnázium

A Tompa Mihály Református Gimnázium megalakulásától kezdődően az Egyesült Protestáns Gimnázium szellemi örökségét kívánta továbbvinni. Az iskola 1999-ben a nyolcosztályos gimnázium első osztályával indult, 30 kisdiákkal. A négyosztályos gimnáziumba az első diákok 2001-ben iratkoztak be. 2002-ben kezdte meg működését az iskola saját diákotthona, amelyet a legelső egyházi fenntartású internátusként 2004. január 1-jén soroltak be az oktatási intézmények hálózatába.
A Tompa Mihály Református Gimnázium1999-ben alakult. 1999 szeptemberétől nyolcosztályos gimnáziumi képzést, 2001 szeptemberétől pedig négyosztályos gimnáziumi képzést is nyújt. 2002-ben kezdte meg működését az iskola részét képező diákotthon. Az iskolának a 2016/17-es tanévben 128 tanulója volt. A diákotthonban 25 tanuló lakott. Feladata a szülők által rábízott 11-19 éves tanulók keresztyén szellemben történőnevelése és oktatása, az egyetemes emberi értékek mellet kiemelten a magyar nyelv és kultúra értékeinek valamint a régió és a magyar nemzet történelmének megismertetése. A gimnáziumban regisztrált tehetségpont működik. Tehetséggondozás főképpen nyelvi, matematikai-logikai, természeti és
mozgási-kinesztetikus területen történik. Az iskolai tanórai és tanórán kívüli tevékenységekhez kirándulások, tanulmányutak, táborszervezése kapcsolódik.
A gimnázium a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjának indulása óta fogadó intézménye a Rimaszombatba látogató magyarországi középiskoláknak. Ezen kívül három megvalósult partnersége volt a középiskolások számára kiírt Határtalanul pályázaton belül. Együttműködött a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével egy nyári egyetem és számos tanári továbbképzés szervezésében. A gimnázium épületében ülésezik rendszeresen a Szlovákia Református Keresztyén Egyház Zsinata, itt zajlanak az országos református énekverseny és szavalóverseny döntői.
Korábbi projektjeinek tekintetében elmondható, hogy Comenius programokat valósított meg 2 alkalommal, iskolák közötti nemzetközi
együttműködés, tapasztalatcsere jellegű feladatai voltak. Ezen túl részt vett megvalósítóként a. Kék Iskolák Programjában, oktatási segédanyagok készítésében, diákkonferenciák szervezésben.

Szóljon hozzá

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support